8.Fejezet

IXXX
A hűvös, későtavaszi szél ismét megcsapott, és a hideg úgy futott végig a hátamon, hogy azt hittem, kiugrok a bőrömből.
- Daiyu- csóválta meg Luhan a fejét bosszúsan, majd kibújt a kabátjából és a hátamra terítette.
- Meg fogsz fázn....- kezdtem volna, de halkan felnevetve belém fojotta a szót.
-Csak nézd- mondta mosolyogva, s büszkén fordult körbe a pagodában, ami egy vékonyka hídon át vezetett a tó fölött.
Úgy tettem hát, ahogy kérte... Varázslatos hely volt, szent igaz... A víz felszíne lágyan fodrozódott, amint a szellő megcirógatta.
- Mami!- hallottam meg egy kislàny hangját, aki a tó szélén állt. Apró kezében egy elszáradt nádat szorongatott, és fülig érő vigyorral szaladt boldogan mosolygó édesanyja karjaiba.
- Jaj, hát ez gyönyörű!- dicsérte meg lányát. Nem tudtam megállni, hogy halványan el ne mosolyodjak.
- Ha nekem lesz valaha egy kislányom, biztos, hogy el hozom ide- szólalt meg Luhan.
Lassan felém fordult. Szemei vágyakozástól égtek, arca egészen kipirosodott. Lehet, hogy még is ellenkeznem kellet volna, amikor nekem adta a kabátját.
- Jó apa leszel- nevettem fel halkan.
Kezecskéivel közre fogta orcámat, mire én a meglepődöttségtől hátráltam egy lépést. Luhan óvatosan elhúzta a száját.
- Azt mondod?- kérdezte gyengéd, lágy hangom. Illetődve néztem bele nagy, sötét szemeibe. Éreztem, ahogy megrándul a keze a hideg miatt, ezért gyorsan témát váltva lekaptam a hátamról a kabátját.
- Jéggé fagysz itt nekem- bújtattam bele- Mennjünk vissza az épületbeee- kérleltem. Hitetlenkedve felnevetett.
- Igazán ügyes...- mondta, miközben összekulcsolta ujjainkat. Éreztem, hogy testem teljes egészét átjárja a melegség. Amit Ő váltott ki. A szerelmével...
XXX
A tó befagyott jegén néhányan korcsolyáztak, de a legtöbben csak fényképezték a természeti jelenséget. 

Nagyot szippantottam, és remegő lábbakkal léptem a hóval borított hídra. Lépteim alatt ropogott a még mindig hulló fehér varázs. Mellkasom elnehezült, és nehezebben vettem a levegőt, amint eszembe jutottak a régi emlékek. Arcomon lassan legördült egy könnycsepp, mely szinte égette azt. Kabátom ujjával gyorsan letöröltem gyengeségem jelét, és beléptem a pagodába. Lassan, nagyon lassan körbefordultam. Szinte láttam magam előtt az egy hónapja történt eseményeket. A szívem szorító érzése ellenére halványan elmosolyodtam. Soha, senkit nem szerettem annyira mint Luhant. És bár tudom, hogy szörnyű dolgot tettem vele, biztos voltam benne, hogy így sérül a legkevesebbet. Nekem pedig ez volt a legfontosabb. Ha valakit szeretünk, akkor Őt meg kell védenünk, nem? Nos, én ezért voltam boldog. Mert megvédtem. 

Kiléptem a pagoda alól és a tó partján találtam magam, amit elterített a frissen esett, puha hó. 

Leguggoltam, és a hidegtől már vöröslő ujjaimmal otthagytam a jelet... 

Igen, a keresztet.
Felállni azonban már nem tudtam. A lábaim remegtek, és a hirtelen jött bűntudat is eszeveszettül mardosni kezdett.
Szemeimet lehunytam. Én nem akartam neki rosszat. Most már Liyu is tudja. Én... nekem az a legfontosabb, hogy Luhan boldog legyen. Így majd az lesz. El fog felejteni... El kell felejtenie....
Alig bírtam visszatartani könnyeimet, melyek forrón mardosták belülről pilláimat. Ha itt roppanok össze, mindenki előtt, abból semmi jó nem sülne ki. Különben is... Még annyi hely van, ahová el kell mennem. Nem sírhatom el magam mindenhol, mert azt, akit még az életemnél is jobban szeretek, elengedtem.
- Daiyu- simította meg Liyu a vállam hátulról- Minden rendben?- kérdezte óvatosan.
Egyetlen barátnőm kísért el ide. A TÓhoz. Mióta tudja, hogy mi is történik valójában velem, nem enged le egyedül sehova. Megígérte, hogy csendben vár, és nem szól egy szót sem amíg "megemlékezek", de nem hagy magamra egy percre sem. És azért én szívből hálás voltam.
- Nem...- ráztam meg a fejem, és a kínzó belső érzés ellenére, de valahogy felálltam.
- Nekem máshogy tűnik- mosolyodott el szomorúan Liyu. Belém karolt és együtt tértünk vissza az út mellett parkoló autójához. Beültem a hátsó ülésre, ahol az ablaküveg sötétített volt. Ugyan is, mielőtt barátnőm hazavitt volna, meg kellett állnunk a stúdiónál. Valamit ott felejtett még délelőtt, amikor a közös részeket forgatták. Most azonban Luhannak volt csak felvétele, és nem szerettem volna, ha kolléganője járművében meglát engem.
- Akkor várj meg itt- parkolt le Liyu a hátsó bejáratnál, és a kezembe nyomta a telefonját- Ha bármi történne, nyomd meg hosszan az 1-est- mosolygott, és kiszállt. Szemöldök ráncolva forgattam meg kezeim között a készüléket. Valami csúcstechnológiával fejlesztett, vadonat új szerkezet volt. Csak telefonszámok voltak benne, semmi más. Se fényképek, se jegyzetek, se játékok. Furcsa... Ha nekem lenne ilyen mobilom, biztos tele lenne mindenféle alkalmazással. Vállamat megvonva ejtettem ölembe a telefont, és fejemet az ablakpárkánynak hajtva kinéztem.
Bár ne tettem volna...