4. Fejezet

Anya lassan felnézett rám. A szemében a büszkeség és csillogott egy pillanatig, aztán megfogta az arcom.
- Hihetetlen vagy...- suttogta fájdalmasan mosolyogva, majd legördült egy újabb könnycsepp az arcán. Nagy és mutatóujjaimmal felfogtam, majd elmorzsoltam.
- Miért?- kérdeztem óvatosan.
- Mert... Még ilyenkor is RÁ gondolsz...- sóhajtottam egy nagyot, majd kicsit elfordultam.
- Luhan a mindenem...- suttogtam szomorúan. Legszívesebben elsírtam volna magam, de nem akartam, hogy anya így lásson. Összetörve.
Az orvos visszajött, most már asszisztensével karöltve. Anya kicsit összeszedte magát, nem nagyon szereti, ha rajtam kívül valaki ennyire megtörve látja.
- A gyógyszerek receptjei itt vannak- adott az asszisztens egy köteg papírt a kezembe, aztán gyorsan vissza kapta, mintha félne, hogy elkap tőlem valamit. A professzor úr rosszalló pillantása után aztán meghajolva elnézést kért- Bocsánat...- makogta, majd arrébb húzódott.
- Öm...- köszörülte meg a torkát anya- Nem... felesleges ez a sok vacak már?- mutatott a kezemben lévő papírokra- Így is annyi méreganyag van már a testében...- simította meg a karom remegő kezekkel.
Az orvos nagyot sóhajtott.
- Idő...- mondta- A gyógyerek időt adnak... Biztos van valami, amit mindig ki akart próbálni, ami nélkül nem lenne teljes az élete...- magyarázta, mire lassan bólintottam- Most kell megtennie, mielőtt túl késő lenne....

xxx

Hirtelen nem tudtam mit mondani. 

- Csak is...- nevettem fel zavartan. 

- Na, király- csapta össze a tenyerét, majd átölelt. 

Én meg úgy, ahogy voltam, teljesen lefagytam. Még soha, senki nem volt velem ilyen közvetlen anyán kívül. 

A szívem őrült vágtába kezdett és nagyon furcsa érzés kerített hatalmába. Úgy éreztem, mintha a világ megszűnne létezni, és csak mi ketten lennénk, ott a büfében. Leírhatatlanul boldog voltam. 

- Bo- bocsánat- engedett el Luhan, miután leesett neki, hogy kicsit talán túl közel került hozzám. Arcát ellepte a pír, sötét szemei csillogtak, örvényként nyeltek el. 

- Nem...- ráztam meg a fejem, miután feleszméltem a bambulásból- Én bocsánat... amiért nem viszonoztam...- mondtam, majd, magam sem tudom miért, hozzá bújtam. Karjaimmal átöleltem derekát, arcomat mellkasába fúrtam. Szíve érintésemre felgyorsult. 

Puha tenyerét a fejemre tette, majd lassan simogatni kezdte buksimat. Nem tudom, mennyi ideig voltunk ebben a szívmelengető pózban, de én képes lettem volna éveken át így lenni. 

Idilli pillanatunknak három férfi vetett végett, akik idegesen trappoltak be a büfébe, majd amint meglátták Luhant, rögtön hozzá rohantak.

- Normális vagy?- esett neki egy magas, bajszos, kicsit idős fickó- Egyáltalán ki ez a lány?- mért végig.

- Vang Daiyu- nyújtottam kezet, majd lassan meghajoltam.

- Erre nem érünk rá- rántotta fel a székről Luhant a legfiatalabbnak kinéző ember- Na, köszönj el, majd még találkoztok.

- Csak egy perc- ragadta meg a karom Lu, majd kivezetett a büféből.

- Huhh...- sóhajtotta- Mint látod, nekem most mennem kell....De holnap délelőtt lesz pár szabad órám... Szívesebben tölteném veled, mint ... bárki mással....- mosolygott le rám. A szívem egy hatalmasat dobbant. 

- Rendben...- nyögtem ki, majd eleresztettem egy nagyon halovány... mosolyszerű dolgot, de inkább nézett ki szájrángásnak...

- Legyél jó, királylány...- nyomott puszit a fejem búbjára, majd vissza sétált a három férfihoz.

xxx

Elhagytuk a kórházat. A hazafele út gyorsabban eltelt, mint a az odafele. A lakásba lépve anya sietett és főzött magunknak egy teát, amíg én a szobámba mentem összeszedni a gondolataimat. 

Elővettem egy papírt, egy tollat és leültem az asztalomhoz.

"Vang Daiyu- Veled töltött idő"

Ezt írtam fel középre. 

Lassan végig gondoltam minden helyszínt, ahol vele megfordultam. 

" Első- A Pad"

" Második- A Tó"

" Harmadik- A Park"

" Negyedik- Az Erdő"

"Ötödik- A Ház"

"Hatodik- A Templom"

"Hetedik- A Tér"

Nagyot szippantottam, majd a pulóverem ujjával letöröltem a kibuggyant könnycseppet, ami legördült az arcomon. 

Kezembe vettem a papírt, majd kimentem a konyhába.

- Tessék... Zöld Tea....- mutatott anya a kopott faasztalon gőzölgő bögrére- Mi van a kezedben?- pillantott a papírra.

- Csak... Összeírtam pár dolgot...- adtam oda neki, miközben lassan belekortyoltam a forró italba.

Anya elolvasta, majd vissza tette elém.

- Biztos, hogy ezt szeretnéd?- kérdezte félve, mire bólintottam. Nem firtatta tovább a dolgot, felállt, kiment az előszobába, hozta a kabátomat és lerakta az ölembe.

- Menj be- mondta- Tudom, hogy most forgatása van... Meg tudod nézni... anélkül, hogy ő észre venne.... Ha a hátsó ajtón mész a stúdióba senki nem fog észrevenni....- motyogta.

Letettem a bögrét az asztalra, majd anya nyakába borultam.

- Köszönöm...- nyögtem ki, mire csak megsimította a hajam és beleszippantott.

- Siess már...- lökött meg nevetve.

Felvettem a kabátom, puszit adtam neki, majd elhagytam a lakást....

xxx

Minden nap bementem hozzá... Még akkor is, ha tudtam, hogy délelőtti, vagy egész napos forgatása van. Olyankor ott ültem a stúdió előtt és vártam, hogy végre kitáruljon a hatalmas, kétszárnyú ajtó és a nyakába ugorhassak. 

Nem voltunk együtt... Mármint nem beszéltük meg, vagy ilyesmi... Mind a ketten tudtuk, hogy mit érez a másik és ennyi bőven elég volt. 

Szavak nélkül is értettük egymást, egy levegővétel elárulta, ha valami baj volt... 

- Este elviszlek valahová- mondta egyik nap ebéd közben.

- Hová?- kérdeztem.

- Meglepi- mosolygott- Csak öltözz melegen...